Negyvennyolcadik fejezet

Mirax kinyitotta a szemét, pislogott néhányat, és nyomban elmosolyodott. Felemeltem a fejemet, de ő megragadta az ujjasomat, visszarántott, és forrón szájon csókolt. Az egymástól hosszú időre elszakított, majd összetalálkozó szerelmesek szenvedélyével csókolóztunk, és a szívem fájdalma fokozatosan alábbhagyott. Megsimogattam a haját, ő pedig mind erősebben szorított magához, míg végül szétváltunk, hogy levegőt vegyünk.

Ismét felemeltem a fejemet, elég magasra ahhoz, hogy láthassam az egész arcát. Lemosolyogtam rá, és rekedtes hangon köszöntem:

- Szia...

- Szia, szívem. De jól nézel ki - suttogta Mirax, és felmosolygott rám, amitől kellemes bizsergés áradt végig rajtam a fejem búbjától a lábujjam hegyéig. - Na persze, ha a férjem meglátja, hogy csókolózunk, nagy bajba kerülsz.

- Hopp, ez tetszett! - kurjantotta Luke és felkacagott.

Megcsókoltam a feleségem orrát, és megkérdeztem:

- Emlékszel még Luke Skywalkerre, ugye?

- Hát persze! Jó, hogy újra látlak, Luke, bár azt reméltem, hogy ez kellemesebb körülmények között történik majd - felelte Mirax, azzal felült, oldalra fordulva átlendítette lábát az ágy széle felett, és nyújtózott egyet. - Még a nevét sem akarom tudni ennek a kőgolyó- nak. Csak azt szeretném hallani, hogy van egy jó tervetek, és hamarosan kijutunk innen.

Ebben a pillanatban Elegos lépett a cellába, és valahol a háttérben vijjogni kezdtek a sugárnyalábok.

- Ooryl megállította őket a lépcsőn - jelentette a caamasi. - De jobb lesz, ha elindulunk, mielőtt erősítést kapnak.

Mirax a fejét felkapva szemügyre vette Elegost.

- Egy caamasi? - kérdezte felém pillantva.

- Hadd mutassam be Elegos A’klát, a Kerilten élő caamasik egyik Elöljáróját - feleltem a barátomra mutatva. - Az elmúlt hetekben ő viselte gondomat.

Mirax felkacagott, tisztelgett Elegosnak, és odaszólt neki:

- Fogadd köszönetemet és együttérzésemet. Nehéz dolgod lehetett.

- Nem igazán - felelte Elegos a vállát vonogatva úgy vettem észre, te már alaposan betanítottad.

- De azért még most is szanaszét hagyja a szennyes ruhát, igaz? - érdeklődött vigyorogva Mirax.

Megköszörültem a torkomat, és közbeszóltam:

- Azt hiszem, ezt a beszélgetést később kéne folytatnotok. - Elegoshoz fordultam, és megkérdeztem tőle: - Van esélyünk arra, hogy azon az úton, amelyen idejöttünk, visszajutunk a hajónkhoz?

- Nem valószínű - vélekedett a caamasi a fejét rázva.

Mirax felvette a sugárvetőt az ágyról, és kijelentette:

- Akkor fel kell mennünk a főtorony tetejére. Van ott egy leszállópálya. Oda ereszkedtünk le, amikor idehoztak. Lopunk egy-két robogót vagy egy kompot, és elrepülünk a hajótokhoz.

- Legyen ez a terv - hagyta jóvá az ötletet Luke.

- Akkor, indulás! - vezényelt Mirax az ajtóra mutatva.

A Jedi-mester a szemét résnyire vonva rám nézett, és megkérdezte:

- Látsz valami hasonlóságot a feleséged és Mara között?

- Most, hogy felveted... - dörmögtem megborzongva -, intézzük úgy a dolgokat, hogy ők ketten sose találkozzanak, jó?

- Egyetértek - felelte Luke, és szélesen elmosolyodott.

Ooryl a folyosó torkolatánál hasalt, és egyik sorozatot a másik után zúdította a lépcsőre. Annak első fordulója körül kisebb tüzek égtek, és két rohamosztagos hevert a fokokon, míg mások újra és újra kilestek a sarok mögül. Amikor a gand leadott egy-egy lövést, gyorsan visszahúzódtak, de nyomban fel is bukkantak. Kiterjesztettem a tudatomat, és érzékeltem, hogy legalább tízen várakoznak a lépcsőn, és még többen a felettünk húzódó folyosó zárt végében.

- Van egy ötletem - közöltem a társaimmal Mirax, kérem a sugárvetőt! - Felfelé mutattam, és odaszóltam a caamasinak: - Elegos, volnál szíves felemelni?

- Inkább én - ajánlkozott Luke, azzal intett egyet, és máris olyan biztosan és gyorsan emelkedtem a mennyezet felé, mintha egy turbóliftben álltam volna.

Aktiváltam a fénykardomat, kerek lyukat vágtam magam felett a mennyezetbe, majd Luke tovább emelt, amíg átsuhantam a nyíláson. Léptem egyet előre, magam elé rántottam a fegyveremet, és kék kábítósugarak egész záporát zúdítottam a járat végében összetömörült, fehér alakokra. A lövedékek egy része lesiklott a rohamosztagosok páncéljáról, vagy az erejüket jócskán elvesztve hatoltak át rajtuk, így a katonák eszméletükön maradtak, és csupán kábán tántorogtak ide-oda. Viszont tiszta célpontot nyújtottak számomra, és nem állt szándékomban megkönyörülni rajtuk.

Pillanatokon belül megérkezett mellém Elegos, és azonnal tüzet nyitott. A kábítólövedékek sorra eltalálták a kiszemelt célpontokat, amelyek körül kék fénygömbök jelentek meg, amik gyorsan összeomlottak - és ezzel párhuzamosan maguk a katonák is elzuhantak. A rohamosztagosok csapdába estek, a harcértékük a nullára csökkent - egyszerű célpontokká váltak. Ismét bekapcsolódtam a vad lövöldözésbe, így a caamasi és én pillanatok alatt leterítettük a még álló katonákat.

Ooryl a lépcsőn rohant fel erre a szintre, míg Mirax és Luke a rövidebb utat választották. Mirax visszavette tőlem a karabélyt, kért egy energiacellát Ooryltól, és üdvözlés gyanánt gyors csókot nyomott a gand arcára. Ezt követően sarkon fordult, és a lépcsővel ellentétes irányba mutatva magyarázni kezdett:

- Arrafelé van egy folyosó, amely a főépületbe vezet. Annak a tetején van a leszállópálya.

Luke az élre állt, és miután elindultunk, halkan megjegyezte:

- Nagyon óvatosnak kell lennünk. A rohamosztagosokat könnyű lesz érzékelni, de a Jensaarákat annál nehezebb.

- A nehéz egy szépítő kifejezés - dünnyögte Mirax, azzal eldobta a kiürült energiacellát, és a fegyverébe csapta a telit. - A vezetőjük - egy idős asszony, akit ők Saarai-kaarnak neveznek - valamiért azt képzeli, hogy ha fogva tart engem, azzal megakadályozza a családja pusztulását. Amikor beszélt hozzám, mialatt megetetett - és tudom, hogy az étkezések között hosszú ideig aludtam folyton a múltról, a jelenről és a jövőről mesélt. Azt mondta, egy Halcyon okozta a végzetét, de részleteket nem árult el. Zavaros volt az egész, ennek ellenére nem hinném, hogy az a nő őrült.

- Valószínűleg ő maga sem érti jobban, mint te - válaszolta Luke. - És Keiran, khm... Corran sem tud többet erről az egészről. Sok információ hiányzik ahhoz, hogy teljes legyen a kép.

- Tényleg nem értem, mi folyik itt - vallottam be a fejemet csóválva.

- És valószínűleg a Jensaarák sem - vette vissza a szót a mester. - Felkészítették őket, de más módszerekkel, és másfajta elemekkel, mint a Jediket. Ez nem egy független Erő-hagyomány, mint például a dathomiri boszorkányoké, és nem hasonlít semmihez, amiről eddig hallottam és olvastam. - Tanácstalanul megvonta a vállát, és hozzátette: - Ezzel nem mondtam sokat...

- Te! - zendült ebben a pillanatban egy hang a folyosó falaiba épített hangszórókban. Ingerültnek tűnt, de a berendezések nem tudták hűen visszaadni azt a haragot, amit a tulajdonosa érzett. Balra pillantottam, és megláttam Tavira közel életnagyságú hologramját. Az admirális bal kezét a csípőjén tartotta, a jobbal rám mutatott, és indulatosan kifakadt: - Te voltál a Jedi a Courkrus-on!

- Szolgálatodra, admirális - feleltem, azzal a bal kezembe vettem a fénykardomat, a jobbal pedig a társam felé intettem. - Engedelmeddel, bemutatom Luke Skywalker Jedi-mestert, Mirax Terriket, valamint... nem is, várj csak, éppen felfelé tartunk, hogy találkozzunk veled. A bemutatkozás sokkal meghittebb lesz személyesen.

- Hogy merészelsz! - hörögte Tavira.

- Óh, nagyon is merészelek! - vágtam közbe mosolyogva, és felfelé bökve folytattam: - Az Új Köztársaság flottája hamarosan ideér. Az Invidious kora véget ért.

- Soha! - üvöltötte Tavira.

Felnevettem, és odaszóltam neki:

- Egyébként a hónap ugyan még nem telt le, de a válaszom: nem!

- Te nyomorult! Ha egyszer a kezembe kerülsz...

- Álmaidban, édesem! - szólt közbe Mirax a fényalak felé fordulva. - A Birodalom évek óta halott, te pedig még mindig ezekkel az ócska birodalmi fenyegetésekkel jössz! Ha egyszer a kezembe kerülsz... ugyan már! Haladj a korral, drágám!

- Bevallom, egyre jobban tetszik nekem ez a te Miraxod - jegyezte meg mosolyogva Luke. - És igazad van, neki és Marának sosem szabad találkozniuk.

Gyorsabb iramban haladtunk tovább, hamarosan elértük a főépületet, és elindultunk a tetőre. A lépcső az épület magas átriumának belső falain vezetett felfelé. A vastag kőkorlát megbízható fedezéket nyújtott, aminek jó hasznát vettük, ugyanis elég sokan próbáltak megállítani minket. Az átellenes falakról kék és vörös sugarak röpködtek felénk, vijjogtak és sisteregtek, ide-oda pattogtak, és sötét foltokat égettek a fehér márványoszlopok vagy a fekete falburkolat felszínére. A lapos szögben emelkedő lépcsősoron haladva újra és újra megkerültük a belső udvart, és úgy tűnt, sosem érjük el a tetőt. Pihenő - vagyis viszonylag könnyen védhető szakasz - egy sem akadt, és a támadóink egy hihetetlenül bosszantó problémával kerültek szembe: a csapatunkból ketten furcsa, ódivatú fegyvert hordoztunk, amellyel lecsaptuk vagy félrepattintottuk a felénk száguldó lövedékeket. Sőt Luke képes volt visszaküldeni a sugarakat oda, ahonnan elindultak. A lövészek így vagy találatot kaptak, vagy pedig fedezékbe húzódtak, elég időre ahhoz, hogy Ooryl, Elegos vagy Mirax oldalba kapja és leterítse őket.

A torony legfelső szintjein jártunk, amikor a talpunk alatt megremegtek a márványlapok.

- Elindult egy hajó - állapítottam meg félhangosan.

- Tavira nyilván elmenekül - vélekedett elkomorodva Elegos.

Ooryl és én összenéztünk, majd kijelentettem:

- Vagy pedig valaki Tavira parancsait viszi. - Megpróbáltam kiterjeszteni a tudatomat, hogy kiderítsem, ki tartózkodik a távozó gép fedélzetén, de ezúttal sem érzékeltem semmit, mire a fejemet ingatva megjegyeztem: - Valami blokkolja a tudatomat.

- Az enyémet is - dörmögte Luke. - Nyilván a Jensaarák.

- Minden bizonnyal.

Tovább nyomultunk felfelé, majd a lépcsősor tetejére érve végigrohantunk egy rövid folyosón, aztán felhágtunk még néhány lépcsőn, és megérkeztünk egy tágas csarnokba. Ez volt valaha a birodalmi kormányzó fogadóterme, és úgy tervezték meg, hogy ámulatba ejtse a vendégeket. A bútorokat és a különféle berendezési tárgyakat a kerek formák jellemezték, a mennyezetet tartó csavaros bazaltoszlopoktól kezdve a falakba és a padlóba ágyazott mozaikokig. Velünk szemben újabb lépcsősor vezetett fel egy üvegfalú kilátószobáig. A hatalmas ablakokon keresztül tisztán láttuk a gázóriást, annak gyűrűjét, valamint egy gyors ütemben felfelé száguldó fénypontot.

A lépcsősor felénél elterülő tágas pihenőn vörös gránitból vésett óriási íróasztal terpeszkedett, előtte ugyanilyen kőzetből megformált, trónnak is beillő párnázott szék állt. Könnyen el tudtam képzelni, hogy a kormányzó előbb az asztala mögött dolgozik, majd előrejön, helyet foglal a pompás ülőalkalmatosságon, hogy meghallgassa a színe elé járulókat, és ítélkezzen az ügyeikben. A tekintélyes, fennkölt alak teljhatalommal uralkodott a Susevfin, a döntéseit senki sem fellebbezhette meg. A fényűző teremben körös-körül - mintha csak kihallgatásra váró udvaroncok lettek volna - elegáns bútorok, kreditekkel teli hordók, ékszeresládikák és halmokba rakott műkincsek kissé zűrzavaros, de látványos módon hirdették Tavira szertelenségét és gazdagságát.

És mégis, ez az egész csillogás-villogás jelentéktelenné szürkült a szememben a helyiség közepén felsorakozott hat mozdulatlan alakhoz képest. Hozzánk legközelebb egy asszony állt, aki szürke köpenyt viselt, míg hosszú barna hajába ugyanilyen színű csíkok vegyültek. Az arcát maszk takarta, de a többiekével ellentétben az övét nem egy állat ábrázata, hanem egy fiatal, gyönyörű, kedvesen mosolygó lány arca alapján mintázták meg. A szemnyílások mögött rejtőző szempárban dühös lángok lobogtak, ami arra utalt, hogy az asszony a legkevésbé sem mosolyog a maszk alatt.

A háta mögött félkörben várakozó Jensaarák szintén szürke köpenyt viseltek. Noha a mennyezetbe rejtett világítópanelek jóvoltából a teremben nappali világosság uralkodott, a fejekre húzott csuklyák sötét árnyékokat vetettek az arcokra - pontosabban a maszkokra. A fentről érkező fény éppen csak egy-egy - hüllőkre, rovarokra vagy emlősökre jellemző - formát világított meg. A jobb szélen álló alakban ráismertem arra, akit az Invidious hídján láttam Tavira mögött. A nála valamivel kisebb termetű másik négy Jensaarából izgatottsággal vegyes idegesség sugárzott.

A központi alak felemelte jobbját, rám szegezte fegyverét, és a markolatból aranyszínű energiapenge tört elő.

- Végül hát eljöttél hozzánk - mondta az asszony erős, határozott hangon. - A Halcyon. Eljöttél, hogy elpusztíts minket. - A társaimra nézett, és odaszólt nekik: - A többiek szabadon távozhatnak! Ti elvégeztétek a dolgotok azzal, hogy idehoztátok őt.

Néhány pillanatra elgondolkodtam a hallottakon, és levegő után kapva felhördültem:

- Azért raboltátok el Miraxot, hogy engem idecsaljatok? Egyszerűbb és gyorsabb lett volna, ha üzentek! Magamtól is jöttem volna!

Ooryl a vállamra tette kezét, és a fülembe súgta:

- Nem a hol a fontos, hanem a mikor...

- A jövő döntéseit abban a pillanatban hozzuk meg, amikor megszületik a jövő iránti vágyunk - jelentette ki az asszony, azzal a vállát megmozgatva lesiklatta magáról köpenyét. A páncélja egy fiatal nőt mintázott, egy gyönyörű, de halálosan veszedelmes szépséget. Fejet hajtott nekem, majd támadóállásba helyezkedett, amit kísértetiesen ismerősnek találtam: a markolatot lefelé fordítva a bal kezével fogta, jobbját a felső végére tette, és a penge a padló felé meredt.

- Eljött a perc! - jelentette ki higgadtan.

Luke lépett egyet előre, és mellém érkezve megszólalt:

- Várj egy kicsit, kérlek! Luke Skywalker vagyok. Vessünk véget a harcnak, semmi szükség rá!

- Á, Skywalker - ismételte a nevet az asszony. - Számítottunk a felbukkanásodra. - Oldalra rántotta a fejét, és hozzátette: - A tanítványaim majd elszórakoztatnak, aztán téged is megsemmisítelek, hogy ők tovább élhessenek.

Az öt harcos megindult balra, közben sorban a padozatra hullatták a köpenyüket. Mindannyian elővették és aktiválták fénykardjukat, majd egymástól kétlépésnyire támadóállásba ugrottak.

- Saarai-kaar, kérlek, ne tedd ezt! - próbálkozott ismét Luke, és a tanítványok felé intett. - Nem akarom megölni őket.

- Az a te problémád, Skywalker - válaszolta megvető hanghordozással az asszony, azzal biccentett nekem. - Gyerünk, Halcyon! Ölj vagy meghalsz! Ebben az időpillanatban nincs más lehetőséged!

Azzal elindult felém, én pedig aktiváltam a kardomat, és félreütöttem az első, alacsony csapását. Előre láttam, hogy a csuklóját elcsavarva visszavág, így villámgyorsan félreugrottam, visszahajoltam és a lába felé lendítettem a kardomat, de ő eltáncolt a pengém elől.

Arra viszont nem számított, hogy mélyen előredőlve maradok, és a bal lábamon egyensúlyozva továbbperdülök felé. Amint visszaérkezett a padlóra, előrelendítettem a jobb lábamat, összerúgtam a bokáit, mire eldőlt

Ugrottam egyet, hogy fokozzam a nyomást, de az asszony nem érkezett meg a padlóra, mert a testét elcsavarva gyors hátraszaltóvá változtatta az esést. Abban a pillanatban, amint a talpán állt, ismét rám vetette magát. Szökkent egyet jobbra, egyet balra, közben víz¬szintes vágásokat indított a derekam irányába. Folyamatosan hátráltam, majd az utolsó, balról érkező csapásnál elkaptam a pengéjét az enyémmel, széles körben átfordítottam a jobb oldalamra, majd a könyökömet az asszony maszkjába vágtam, amivel eltaszítottam őt magamtól.

Tőlem balra Luke olyan könnyedén és ügyesen táncolt a Jensaarák között, hogy rádöbbentem: amikor a Courkrus-on összeakadtunk azzal az öt harcossal, csupán annyi segítségre lett volna szüksége tőlem, hogy tartsam a köpenyét. Hárított egy csapást, aztán a baljával taszító mozdulatot tett, és két ellenfele több métert repült. Félresöpörte a feje felé villanó pengét, és kardmarkolatának alsó, kemény végével leütötte a támadóját. Az Erő segítségével félrerántotta a maszkot a negyedik alak arcán, közben gyors csapásokkal kétségbeesett védekezésre kényszerítette az ötödik Jensaarát.

A Saarai-kaar jeges dühvel rontott nekem ismét, a pengéjét ugyanúgy tartotta, mint az anzati, aki megölte a nagyapámat. A hasam felé döfött, én hátraszökkentem, aztán a bal lábam felé sújtott. Az aranyszínű penge felhasította a köpenyemet és a nadrágomat, keskeny sávban elhamvasztotta a combom bőrének egy-két felső rétegét, de nem okozott súlyos sérülést. A testsúlyomat erre a lábamra helyezve pördültem egyet, és a jobb lábamat oldalra kinyújtva akkora erővel rúgtam hasba az asszonyt, hogy átrepült a termen, és nekivágódott egy érmékkel teli duraplaszt ládának.

A Saarai-kaar hirtelen ötlettől vezérelve belemarkolt a láda tartalmába, és én túl későn jöttem rá, hogy mire készül. Felém hajította az érméket, az Erő segítségével felgyorsította őket, így hihetetlen sebességgel száguldottak a felsőtestem és a fejem irányába. Felrántottam magam előtt a kardomat, és a néhányat sikerült is félresöpörnöm, de kettő hatalmas ütést mért a mellkasomra, egy pedig a homlokomon koppant, és mély, fájó sebet ütött a jobb szemem fölé.

- Ebből elég - mormoltam, azzal megnyitottam magam az Erőnek, és miután végigáradt rajtam, támadásba lendültem. Félreütöttem a felém száguldó, aranyló pengét, és teli talppal mellbe rúgtam az asszonyt. Lépett egyet hátra, de nyomban visszanyerte az egyensúlyát, és megint felém lendülve lesújtott. Hárítottam a csapást, majd a csuklómat elcsavarva gyorsan visszavágtam. A jobb vállát találtam el, és a pengémnek le kellett volna metszenie az egész karját.

Ezzel szemben lökéshullám vágott végig a kardomon, a kezem elzsibbadt, míg a pengém felszikrázott, és eltűnt. Az asszony elszökkent tőlem, füstölgő vállához kapott, közben elejtette kardját, ami a padlóra érve kikapcsolt. Ingerülten felhorkantva biccentett egyet felém, és ekkor hangos suhogást hallottam. A tanítványok elejtett köpenyeinek egyike felém röppent, rácsavarodott a bokámra, és egyszerűen kirántotta alólam a lábamat. Kemény ütés érte a tarkómat, és elájultam egy-két másodpercre. Mire magamhoz tértem, a Saarai- kaar már fölöttem állt, és magasra emelte kardját, hogy lesújtson rám, és kettéhasítsa a koponyámat.

Gondolkodás nélkül reagáltam, az Erő irányította a cselekedeteimet. Egy képet sugároztam az asszony agyába, amitől ő azt látta, hogy Nikkos Tyris fekszik a lába előtt.

Mozdulatlanná dermedt, és síri hangon suttogta:

- Mester?

A következő pillanatban kábítólövedék csapódott a mellkasa közepébe, ami kitaszította őt a látómezőmből. Lerúgtam lábamról a köpenyt, és felültem. Ekkor Mirax jelent meg mellettem, a sugárkarabélyát továbbra is a valamivel távolabb heverő asszonyra szegezte. Beleküldött még egy töltetet, mire a páncélba burkolt test meg- vonaglott, és nem moccant többé.

- Szép lövés - jegyeztem meg elismerő hangon.

- Köszönöm - felelte mosolyogva Mirax. - Már az előbb is le akartam szedni, de túl gyorsan mozogtatok. Aztán megállt egy pillanatra, és mert tisztán ráláttam, nyomban kihasználtam a lehetőséget.

- Igen... ez akkor történhetett, amikor megzavartam az összpontosításban azzal, hogy egy képet plántáltam az elméjébe - magyaráztam bólogatva. - Eszembe jutott, hogy ugyanolyan stílusban vív, mint a nagyapám gyilkosa, így aztán annak az alaknak a képmását sugalltam neki, és ettől habozni kezdett. - Fél térdre emelkedtem, szájon csókoltam Miraxot, és hozzátettem: - Köszönöm, hogy megmentettél.

- A legnagyobb örömmel - felelte mosolyogva, és megsimogatta a hajamat. - Egyébként ezt a szakállt megtarthatnád, csak a színét változtasd meg.

Luke odament a Saarai-kaarhoz, és letérdelt mellé. Levette az asszonyról a maszkot, és ekkor megpillantottuk a valódi arcot - a maszk öregebb, ráncosabb, eleven változatát. Luke megérintette a középkorú nő homlokát, bólintott, és kijelentette:

- Rendbe jön, nem lesz semmi baja. - Felém fordult, és megkérdezte: - Mi történt a pengéddel?

- Fogalmam sincs - válaszoltam, azzal felkaptam a markolatot, és megnyomtam a vörös gombot. A penge életre kelt, és erőteljesen, egyenletesen ragyogott.

- Erős rántást éreztem, aztán kialudt - folytattam a mesterre pillantva. - Lehet, hogy a páncél rövidre zárta? Mi okozza ezt? A kortózis?

Mirax felkapta a maszkot, és miután alaposan szemügyre vette, a fejét csóválva felvetette:

- Sodort kortózisszálak lennének benne? Abból nem sok akad a piacon, ami nem csoda, mert nem sok mindenre használható. Mondjuk, díszítésnek éppen megteszi.

- Van egy kis gondunk - szólalt meg ekkor Elegos, aki időközben felment a kormányzó íróasztalához. Megnyomott egy gombot, mire egy hologram jelent meg az asztal lapjába épített vetítő felett. A villódzó fényekből a gázóriás körüli űr taktikai térképe alakult ki.

- Betápláltam ide a hajónkról érkező adatokat - magyarázta a caamasi. - Ügy tűnik, az Invidious elhagyja a Gyűrűt, és felénk tart.

- Tavira nem szeret veszteni - dörmögtem a fejemet rázva és képes szétlövetni az egész várost, hogy megszabaduljon tőlünk. Attól tartok, Yumflának befellegzett.

Hirtelen további hajók jelentek meg a háromdimenziós képen. A Susevfi felé száguldottak, és hamarosan beértek a csillagromboló, illetve a bolygó közé.

- Azonosítottam azokat az egységeket - közölte Elegos. - Az egyik a Backstab, a másik az Errant Venture. Vadászok szállnak felé róluk: Trivadászok és X-szárnyúak.

- X-szárnyúak? - ismételte Luke, és kérdőn pillantott rám.

- Azok az Errant Venture-ről indulnak - felelte Elegos. - Az Invidious Trivadászokat indít, és úgy manőverez, hogy tűz alá vehesse az Errant Venture-t. Öt perc múlva lőtávolba érnek.

- Nem hagyhatjuk, hogy harcba bocsátkozzanak! - csattant fel riadtan Mirax.

- Miért, mi a baj? - kérdezte Elegos, és csodálkozva pillantott hátra, pontosabban a feleségemre. - Egyenlő felek, nem? Mindkét hajó Imperial-osztályú csillagromboló.

Felhorkantam, és talpra állva válaszoltam:

- Igaz, de Booster hajója csak jelképes fegyverzetet hordoz. Kapcsolatba léphetünk a Venture-rel? Mirax, te talán rá tudod venni az apádat arra, hogy meneküljön!

- És hagyjon itt minket, hogy Tavira kénye-kedve szerint végezzen velünk? Nem fog menni - tiltakozott Mirax, és megborzongva hozzátette: - Tavira előbb a Venture-t fogja szétlőni, aztán minket.

- Próbáljunk meg kapcsolatba lépni vele - javasolta Luke felém fordulva. - Talán hajlandó lesz megállapodást kötni.

- Hogy Tavira alkut kössön? Ki van zárva - feleltem a fejemet rázva. - Elég jól ismerem őt, és szerintem képtelenség meggyőzni...

- Hirtelen elhallgattam, és a homlokomra csaptam. - A Sithek vérére, annyira ostoba vagyok...

- Micsoda?

Rákacsintottam Miraxra, azzal a lépcső felé iramodtam, és felfutottam a kilátóba.

- Ne aggódjatok, támadt egy ötletem! - kiáltottam vissza a társaimnak. - Majd én elintézem Tavirát. Elterelem innen!

- Eltereled? - kérdezte higgadt, erős hangon a Jedi-mester. - Akarod, hogy segítsek?

- Köszönöm, nem!

- Szükséged van a segítségemre?

- Köszönöm, nincs - válaszoltam, azzal rámosolyogtam Luke-ra.

- Emlékezz, a nagyság nem számít. És nem a telekinézis az egyetlen módja annak, hogy eltereljük innen az Invidious-t.

Összegyűjtöttem magamban minden energiát, kiterjesztettem és kúp formájúra alakítottam az érzékelésem gömbjét, majd keresni kezdtem a Gyűrűből kiálló fehér tőrt. Könnyűszerrel rátaláltam, mert zsongott az élettől, a félelemtől, a haragtól és a gőgtől. Ezt követően keskeny sugárrá szűkítettem a tudatomat, és addig keresgéltem, amíg rábukkantam a gőg, a harag és a gyűlölet fókuszpontjára, majd benyomultam Tavira elméjébe, és behatoltam arra a helyre, ahol az ő önbizalma, valamint a félelmei rejtőztek.

Hallottam, hogy az Invidious tüzértisztjei távolsági adatokat kiabálnak, és harsogva kiadott parancsaikkal előkészíttetik a lövegeket. És ekkor nekiláttam, hogy kételyeket ültessek el Tavira elméjében. Nem furcsa, hogy az Új Köztársaság egy ilyen kicsi támadóegységet küldött rám? Jenos nem azt mondta, hogy egy csapásmérő különítmény érkezik? Magabiztosan beszélt, holott erre nem volt semmi oka. Együttműködött velünk, de közben ellenünk dolgozott, és kifürkészte a titkainkat. Tudja, hogyan működik a szervezetünk, és minden értesülését továbbította az Új Köztársaságnak.

Vártam egy kicsit, hagytam, hogy Tavira tovább hallgassa a személyzetét, majd megingattam a könnyű győzelembe vetett hitét. Ügyesen használtuk fel a Jensaarákat, hogy elrejtsük a hajónkat, de mi van, ha az Új Köztársaság még ügyesebben használja fel a Jediket? Kettőt leküldtek a felszínre, hogy kiszabadítsák a foglyot, de mi van a többivel? Hol vannak? És mit csinálnak? Mire készülnek?

És Tavira ebben a pillanatban - immáron magától - rájött, hogy az Új Köztársaság vezetői annyira veszélyesnek tartják őt, hogy készek mindent bevetni ellene, még a legnagyobb fegyverüket is: a Jediket. És mindennek a tetejébe a Jedik csapdát állítottak neki, megfordítva azt a módszert, amellyel oly régóta bujkált az ellenségei elől. Éreztettem vele, hogy ha kellően összpontosít, képes lesz áthatolni azon a megtévesztő fátyolon, amit a Jedik borítottak az ő és valamennyi kalózának szemére. Tavira minden erejét és akaratát összeszedve koncentrált, és bár valójában nem ért vele semmit, megjutalmaztam érte.

Az admirális ekkor azt látta, hogy az előtte derengő hologramokon a Errant Venture ábrája szertefoszlik, és a helyén egy nagyobb, egy sokkal nagyobb hajó képe jelenik meg: egy szuper csillagrombolóé, vagyis egy olyan szörnyetegé, ami ugyanolyan könnyen elpusztíthatja a hajóját, mint ahogyan az Invidious semmisítette meg a Harmzuay-t. Áttápláltam az elméjébe minden képet, amit a Lusankyáról, Isard régi szuper csillagrombolójáról őriztem az emlékezetemben, és tekintélyes adag félelmet is mellékeltem hozzájuk.

Ezt követően kicsit megkavartam a paranoiáját, és a képzelete működésbe lépett. A lelki szemeivel azt látta, hogy a gigász aljáról leválik egy kicsi, karcsú, tűszerű hajó. A Napzúzót ábrázoló képeket sugalltam neki, mire ő számítgatni kezdte, hogy mekkora károk keletkeznének, ha a vadászgép méretű, elpusztíthatatlan gép felgyorsítana a legnagyobb fény alatti sebességére, és egyszerűen beleszáguldana az ő csillagrombolójába. Arra az eredményre jutott, hogy a Napzúzó pillanatok alatt áttörne a hajóján az orrtól a tatig, szétzúzna mindent, ami az útjába kerül, aztán a maradékot a szuper csillagromboló fémtörmelékké lőné, ami rövidesen látványos körülmények között elégne a Susevfi légkörében.

- Minden parancs törölve! - ordította hirtelen az admirális. - Ez csapda! Jedi-csapda! Álljanak át kitérő pályára, és számítsanak új irányt, amin eltűnhetünk innen! A lehető legmesszebbre!

Visszatértem a testembe, és nekitántorodtam a kilátószoba korlátjának. Pillanatokkal később meghallottam Elegos kiáltását:

- Az Invidious irányt vált! Tavira elhagyja a rendszert!

Lassan megfordultam, aztán hanyag testtartásban rákönyököltem a korlátra, és kijelentettem:

- A probléma megoldva.

Mirax a jobb szemöldökét felvonva, hitetlenkedve méregetett, és megkérdezte:

- Igazán ezt hiszed?

- Elmegy innen, nem? - kérdeztem vissza.

- Igen, úgy tűnik, elmegy - felelte Mirax, és mosolyogva folytatta: - Csakhogy az apám azt fogja hinni, hogy Tavira előle menekült el. Elviselhetetlen lesz. Mást sem fogsz hallani tőle, mint azt, hogyan mentette meg az életemet. A te szerepedről persze, megfeledkezik majd...

- Nem érdekel - préseltem ki magamból nagy nehezen -, végső soron a Jedik nem ismerik a fájdalmat.